Megható sorokkal búcsúznak a sztárok Suhajda Szilárdtól

A sikernek ára van, a siker az nem egy velünk született tehetség, hanem kockázat, szorgalom, szenvedély, olykor meg nem értettség, sokszor magányos “műfaj”. Kell hozzá sok energia, lélek, szív, szeretet

Én énekesként ugyanúgy Everestet akarok mászni, a csúcsra érni, bevállalni a buktatókat, legfőképpen oxigénpalack nélkül, mert csak így tudom magamnak bebizonyítani, hogyha ezt meg tudom csinálni, akkor bármire képes vagyok és nem érem be kevesebbel. Mert ebben a testben én vagyok, egyedül, még akkor is, ha a világ legédesebb emberei vesznek körbe. Megengedem magamnak, hogy álmaimért élhessek, és ha bukom, az bizony látszik, hisz nagy elánnal végzem a dolgom, és ha már csinálom, akkor mindent beleadok

Amíg dolgozom az álmaimon, nem foglalkozik velem a világ, mert evidens, hogy sikerülnie kell, és ha ebben a kudarcoktól rettegő társadalomban valami rosszul sül el, azért az ember megkapja a magáét, mert a sok sikertelenségből fakadó frusztráció miatt ma, csak a “heppi endeseket” lehet igazán szeretni

Szilárd, kalandok sorát kereste egy megértő, biztonságos, környezetben. Mert úgy szabadnak lenni, hogy közben egy stabil bázis, a család melege vesz körbe, a legszebb dolog a világon. Miért kellett? Talán azért, mert az élet adja a halál, a halál pedig az élet értelmét és aki ennek teljes tudatában él, az már nem ment oda hiába, annak útját a bátorság, a hit jelenti, azok a fogalmak, melyek lassan kihalnak. Nyugodj békességben ott fent, Szilárd, valószínűleg ennél közelebb most egyikünk sem lehetne az Istenhez, mint te…

E világ a lehetetlenek lehetségessé tételéről szól néhányunknak. Bátorságot adva a többieknek, új utat mutatva. A határ mindig legyen a csillagos ég! Szilárd túlmászott azon is! Egész a mennyekig. Hősünk vagy. Jó mászást az üveghegyeken túl

Hegymászó család sarjaként rohadtul elegem van a "Minek ment oda?!" meg a "Felelőtlen, mert kisgyereke van!" és az "Úgy kellett neki, ő kereste a bajt!" féle kommentektől!

Annyival jobb lenne a világ, ha azok a fotellakók, akiknek gőzük nincs erről az egészről, mondjuk elkezdenének némi emberséget mutatni és tisztelettel viseltetni egy élsportolónk iránt, gondolva arra is, hogy naponta milliók kockáztatják napi szinten az életüket más hivatásokból kifolyólag, kisgyerekesen és nagycsaládosan IS, és mondjuk csendben maradnának...