Megható módon emlékezett meg Mihályi Győzőről Nemcsák Károly

A két színművész hosszú éveken keresztül dolgozhatott együtt.

Egy héttel 70. születésnapja után tragikus hirtelenséggel meghalt Mihályi Győző. A Jászai Mari-díjas színész váratlan halála ledöbbentette a közönséget és a pályatársakat is.

Nemcsák Károly a szerdai Mokkában úgy fogalmazott, nehéz elhinni, hogy már nem lehetnek együtt ezzel az „édes személyiséggel”.

A két művész több színházban és produkcióban is dolgozhatott együtt hosszú éveken keresztül. Egyik legnépszerűbb alakításuk kétségtelenül a Szomszédok című sorozathoz kötődik, de Mihály Győző maradandót alkotott a színpadon, a filmvásznon és szinkronhangként is.

Olyan szeretet és odafigyelés volt folyamatosan az életében, ami példaértékű

– mondta Nemcsák Károly, aki hozzátette, nem véletlenül lett kollégája a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke is.

A József Attila Színház igazgatója szerint Mihályi Győző egy igazán jó lélek volt, aki nem gerjeszteni, hanem megoldani igyekezett mindig a konfliktusokat, és talán ezért különösen fájdalmas az elvesztése.

2024. augusztus 28. 10:27
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hív...
„Levágom a fejeteket!” - ezt ordította egy miskolci férfi volt feleségének és a nő új párjának, miközben egy szamurá...
Egy társkereső oldalon vert át idős nőket egy külföldi banda, az egyik, nigériai férfit most elfogták a rendőrök. A ...
Combon harapott egy rendőrt egy drogos sofőr Mátészalkán. Korábban nekicsapódott egy másik kocsinak de megállás nélk...
Két embert megkéselt egy harmadikat pedig ököllel ütött és megrugdosott egy férfi a nyílt utcán Hosszúpályiban pár n...