
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Rubint Réka karácsonykor újra visszatért gyermekkori otthonába, ahol jelenleg bátyja és családja élnek. Réka édesanyja idén tavasszal halt meg, ezért az ünnep kezdetben keserédesen indult, de elmondása szerint boldogsággal töltötte el, hogy a vírushelyzet ellenére végre a család minden tagja együtt ünnepelhette a karácsonyt. A boldog pillanatról pedig egy fotót is megosztott követőivel.
"Jászberény… a ház , melyben felnőttünk… a hely, amely már soha nem lesz olyan, mint amikor a szüleink még éltek. De Velünk lesznek örökké, mert a CSALÁDUNK egységében mindörökké ott lesznek és élni fognak. Jó volt újra együtt" - írta a fotó alá.
Az ország elsőszámú női fitneszedzője ajándékozás terén is kitett magáért , hiszen meghittség jegyében palackpostával lepte gyermekeit és férjét is. Minden egyes palackban egy személyre szóló üzenet lapult, melynek hatására Schobert Norbi sem bírta ki könnyek nélkül.
Réka a kedd reggeli Mokka adásában részletesen is elmesélte, hogyan viselte élete első karácsonyát édesanyja nélkül, valamint azt is elárulta, mit is jelent számára ez az ünnep.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek