
Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett
A napokban szörnyű tragédia történt az amerikai Indiana államban, amikor a 23 éves Destiny Rhoades 16 éves barátja, Christian Gonzalez úgy megharapta a nő 4 éves kislányát, hogy mentőt kellett hívni a kicsihez – írja a Crime Online.
A további bántalmazások nyomait magán viselő gyermek a szakemberek kiérkezésekor már nagyon csekély agyi aktivitást mutatott, ezért azonnal kórházba szállították, ám vasárnap belehalt sérüléseibe.

Fotó: GoFundMe
A tini először egy macskára fogta, majd bevallotta tettét a hatóságoknak. Azt állította, hogy azért cselekedett így, mert a kislány harapott először, ő csak „visszaadta”.
A rendőrök közben kiderítették, hogy a fiatal fiút eltűntként keresték a Fort Wayne-i hatóságok, a nő pedig segített neki megszökni. Emiatt még neki is felelnie kell, ám egyelőre csak Christiant vádolják, méghozzá gyilkossággal.
A kicsi testét a héten boncolják fel.

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Péter színművésztől

Szabó Zsófi sokakat meglepett, így telik nála az ünnepi időszak