
Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben
Hosszan tartó betegség után március 8-án, 70 éves korában meghalt Virág András, a Kecskeméti TE egykori legendás futballistája és csapatkapitánya – közölte csütörtöki bejegyzésében a klub.
Virág András 20 éven át volt a lila-fehér együttes játékosa, és rekordot jelentő 630 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben 1967 és 1987 között. Ezt követően Nagykőrösön, majd pályafutása végén Kunszálláson focizott, ahol 1992-ben visszavonult.
Ugyanebben az évben alapítója lett a Kecskeméti LC-nek, itt edzőként is segítette a gyerekek első lépéseit a pályán.
1997-ben diagnosztizáltak nála egy speciális neurológiai betegséget, amely lassan, kíméletlenül támadta a mozgásszerveit, de ennek ellenére is igyekezett aktív maradni a végsőkig.
Öt unokája közül a most 11 éves András is igazolt labdarúgó lett, amire nagyon büszke volt.
Végül március 8-án reggel, csendben, úgy, ahogy élt, elaludt. Végakarata szerint búcsúztatására szűk családi körben kerül majd sor
– fogalmazott megemlékezésében a KTE.

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő