
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
T. Sós Vera úttörő eredményeket ért el, és új kutatási irányokat indított a matematika két különböző ágában, a számelméletben és a kombinatorikában, azokon belül elsősorban az egyenletes eloszlás elméletében, illetve az extremális gráfelméletben. Tudományos munkássága, hazai és nemzetközi iskolateremtő és tudományszervezői munkája igen jelentősen járult hozzá a diszkrét matematika utóbbi fél évszázados, robbanásszerű fejlődéséhez - hangsúlyozták az Akadémia honlapján olvasható méltatásban.
T. Sós Vera 1930. szeptember 11-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE matematika-fizika szakán végezte, majd több évtizeden át itt tanított, elsőként Magyarországon kialakítva a kombinatorika rendszeres oktatását. Az ő szemináriumain és az ő személyes irányítása alatt tanult kutatni az új kombinatorikus nemzedék szinte minden tagja. A matematikai tudomány doktora értekezését 1980-ban védte meg, az Akadémia 1985-ben levelező, 1990-ben rendes tagjává választotta.

Azt írták, a matematikai közélet majd minden területén szerepet vállalt: akadémiai, minisztériumi, egyetemi bizottságokban, a Bolyai János Matematikai Társulat munkájában. Neves folyóiratok szerkesztője volt, és az egyik elindítója a Combinatorica folyóiratnak, a terület egyik vezető nemzetközi lapjának. Kiemelkedően sikeres konferenciák, nemzetközi együttműködési projektek szervezését vezette.
Tudományos munkásságáért 1983-ban Akadémiai Díjjal, 1997-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki. Ez utóbbit "a kombinatorikában és a számelméletben elért eredményeiért, az utánpótlás nevelésében szerzett múlhatatlan eredményeiért" kapta. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét 2002-ben vehette át. 2015-ben neki ítélték az Akadémiai Aranyérmet.
Nemzetközi elismertségét számos előkelő külföldi meghívás jelzi. Az Osztrák Tudományos Akadémia 1995-ben az MTA tiszteleti tagságának megfelelő levelező tagjává választotta, az Academia Europaea pedig 2013-ban fogadta tagjai sorába.
MTI/Fotó: MTA

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi