
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
A magyar szövetség (MRSZ) honlapjának keddi gyászjelentése felidézi, hogy Oláh játékosként 1976 és 1989 között a Csepel SC színeiben érte el sikereit.
Visszavonulása után, 1993 és 2000 között vezetőedzőként tevékenykedett a Csepelnél, amellyel 1995-ben az élvonalban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett.
A magyar férfiválogatott legutóbb 2001-ben jutott ki az Európa-bajnokságra, a sikerből Oláh János - Demeter Györgyhöz hasonlóan - Nyári Sándor szövetségi kapitány másodedzőjeként vette ki részét.
Később a Nyíregyháza és a MALÉV férfi, illetve a Veszprém, a Kaposvár és a Budai XI SE női együttesénél is dolgozott. Eközben az MRSZ munkatársaként és televíziós szakkommentátorként is tevékenykedett.
Forrás: MTI

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna