
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Az Egyesült Államok Tornaszövetségének szombati közleménye szerint a kolozsvári születésű Károlyi pénteken hunyt el.
Károlyi és felesége 1981-ben hagyta el Romániát és az Egyesült Államokban telepedett le. Egyik leghíresebb tanítványa volt Nadia Comaneci, aki az 1976-os montreali olimpián az akkor maximális 10 pontot kapta, a sportágban elsőként. Új hazájában is számos kiválósággal dolgozott, és ott is káprázatos sikereket ért el.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kilenc versenyzője nyert olimpiát, 15 pedig világbajnokságot. 2000-ig volt az amerikai válogatott edzője, később pedig Texasban általa alapított edzőközpontot vezette. A sportág Hírességeinek Csarnokába 1997-ben választották be.
Nagy hatással volt az életemre. Nyugodjon békében, Károlyi Béla!
- írta Facebook-oldalán Comaneci.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!