
Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna
Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten, labdarúgó-pályafutását a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához – eleveníti fel a kezdeteket az újpesti honlap.
1959 és 1974 között 259 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Újpesti Dózsában, hét gólt szerzett. A felnőttek között 1960-ban a BVSC ellen mutatkozott be, abban az idényben bajnok is lett. Érdekesség, hogy eleinte középcsatárként kapott lehetőséget annak ellenére, hogy eredeti posztja jobbhátvéd volt.
Összesen hat bajnoki címet nyert Újpesten, négy ezüst- és két bronzérme is van, kétszer a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította a csapattal.
A magyar válogatottban 1966 és 1969 között 19 hivatalos mérkőzésen játszott, ott volt a negyeddöntőig jutó csapatban az 1966-os angliai világbajnokságon.
Az újpesti kötődés a magánéletében is fontos szerepet játszott. Felesége, a röplabdázó Schlégl Gyöngyi szintén hat bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehérben.
Káposzta Benőt az Újpest FC saját halottjának tekinti, emlékét örökké megőrzi.
Nyitókép: MTI, Kovács Gyula

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt