
Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai
Hétfőn reggel meghalt Forgács Gábor, temetéséről pedig később intézkednek – tudatta közösségi oldalán a művész lánya, Győrfi-Forgács Beáta.
Forgács Gábor a Pannónia utcai Általános Iskola diákja volt, majd az Eötvös Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahonnan azonban kétszer is kirúgták, így 16 évesen segédmunkás lett. Évekkel később leérettségizett, mikor Győrbe behívták katonai szolgálatra.

Fotó: MTI/Zih Zsolt
Hobbija a jódlizás volt, amivel szerencsét is próbált1972-ben a Magyar Televízió vetélkedőjén, a Ki mit tud?-on. Ettől kezdve előadóművészként tevékenykedett, Koós János hatására kezdte el humorral fűszerezni előadásait.
1975 és 1977 között a Békés Megyei Jókai Színházban dolgozott segédszínészként, 1977-től 1993-ig a a Vidám Színpad, majd öt évig a Mikroszkóp Színpad tagja volt.
Azóta szabadúszóként szerepelt, elsősorban vígjátékokban lépett fel, többször volt látható a köszolgálati és különböző kereskedelmi televíziókban. Hangjával találkozhatott a közönség animációs rajzfilmekben, sorozatokban és filmekben is.
Forgács Gábor tagja volt Magyarország első színészzenekarának is. Munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, 2007-ben pedig Pepita-díjjal ismerték el.

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók