
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Szörnyű tragédia történt hétfőn délután 16 óra körül Ausztriában, amikor egy 68 éves magyar férfi Hochkar felől Lassing irányába síelt a Königsgraben folyó térségében, nyílt terepen - derült ki a göstlingi hegyimentők hivatalos Facebook-közleményéből.
Egy ponton azonban levette a léceket a lábáról, hogy gyalog menjen át az erdős terepen.
Ez azonban végzetes lépés volt számára, ugyanis egy körülbelül 20 méter magas sziklafalra zuhant, aminek következtében életét vesztette.
A göstlingi hegyi mentőszolgálatot a férfi fia riasztotta 18 óra körül, amikor apja már több órája nem ért haza. A hegyi mentőcsapat azonnal megkezdte az éjszakai kutatást, és rátaláltak a férfi nyomaira, ami egy erdei ösvényen keresztül egészen a sziklafalig vezette el őket.
Ott viszont már csak a síelő kihűlt holttestére bukkantak rá.
A Göstling/Ybbs hegyi mentőszolgálat 16 munkatársa, 2 lavina- és keresőkutyája kutatott a férfi után.
Nagy köszönet a hegyimentőinknek, akik azonnal nekiláttak, hogy megtalálják a férfit ebben az éjszakai kutatási akcióban, kihívásokkal teli körülmények között
– mondta a hegyimentők vezetője, Thomas Zwettler.
Szeretnénk megköszönni az alpesi rendőrség partnereinknek az együttműködést. Részvétünk a férfi rokonainak és barátainak
– zárta gondolatait a helyi kirendeltség vezetője.
Címlapfotó: Bergrettung Göstling hivatalos Facebook-oldala

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi