
Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem
Dunai János pályafutását 1954-ben kezdte a Bajai Bácskában, majd posztói kitérővel bő egy évtizedig a Pécsi Dózsa következett, ahol 266 NB I-es mérkőzésen klubcsúcsot jelentő hetven gól szerzett. Már utánpótláskorában beválogatták a legjobbak közé, majd a felnőtt B-válogatottat erősítette.
Az 1960. május 22-én Anglia ellen 2-0-ra megnyert barátságos találkozón volt először válogatott. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett, ott négy összecsapáson ötször volt eredményes.
Visszavonulása után edzőként dolgozott többek közt Sellyén, Keszthelyen, Szigetváron és a PMSC, illetve PMFC csapatánál. Sportvezetőként a nyolcvanas évek közepén a Keszthelyi Haladás ügyvezető elnöke, 1999 és 2009 között pedig a MOB közgyűlésének tagja volt.
Dunai Jánost a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.
Forrás: MTI

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal