Meghalt Bokor Gabriella

60 éves volt.

A Magyar Rádió egykori szerkesztő-riportere november 11-én hunyt el, barátja, volt kollégája, Gellért András megható posztban búcsúzott tőle a Facebookon.

Az író közös emlékeiket felidéző bejegyzésében a 60 évesen elhunyt riportertől, akinek nevéhez fűződik többek között az Ötödik sebesség, és a Bécsi szelet című rádiós műsor.

Az újságíró anyanyelve mellett németül és franciául is készített interjúkat, megszólaltatta többek között az osztrák nácivadász Simon Wiesenthalt is.

Miután férjével Oroszországba költözött, Moszkvából és Kijevből is tudósította a rádió hallgatóit. Később kulturális lapoknak írt, majd Fülei Balázs zongoraművész sajtófőnöke lett.

A riporter barátjának sem beszélt súlyos betegségéről, aki megható bejegyzését azzal az ígérettel zárta, hogy sosem felejti el művelt és bölcs kolléganőjét:

Barátodként egyet ígérek: sosem felejtünk el

- zárta megemlékezését Gellért András.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. november 12. 13:15
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...