
Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla
Barkó György a Brassó megyei Pürkerecen született 1931. július 18-án. Elemi iskoláit szülőfalujában és Kommandón járta. Nyolc évig volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója. 1954-ben végezte el Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet. 1988-ig volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, Harag György társulatának vezető színésze.
A színművész 1989-ben települt át Kolozsvárról Pécsre, az akkori színházigazgató, Lengyel György invitálására és nyugdíjazásáig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A teátrumban számtalan fontos szerepben láthatta a közönség, több mint 800 előadásban játszott - idézték fel.
A méltatás szerint "a drámai karakterszerepektől a klasszikus vígjátéki figurákon át, a zenés vígjátékok és a bohózatok jól ismert alakjait egyforma erővel, odaadással, alázattal formálta meg. Alakításait erős érzelmi, indulati telítettség jellemezte, ugyanakkor groteszk humora is kitűnően érvényesült a modern drámai szerepek megformálásában".
A pécsi színházi munkák mellett sok hazai filmszerepben is láthatta a közönség: egyebek mellett Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból, Groó Diana Csoda Krakkóban és Enyedi Ildikó Tamás és Juli című filmdrámájában, valamint a Kisváros című magyar televíziós sorozatban is szerepelt.
Címlapfotó: Pécsi Nemzeti Színház anno 1895 hivatalos Facebook-oldala

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett

Szirénázó mentő érkezett a Séfek séfébe – ilyen még sosem történt!

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon