
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
A francia sajtóban ardenneki rém néven ismertté vált sorozatgyilkos a börtönkórházban halt meg. Fourniret-t 2008-ban ítélték el hét fiatal nő elleni nemi erőszak, illetve nemi erőszak kísérlete, valamint áldozatai meggyilkolása vádjával. A bűncselekményeket 1987 és 2001 között követte el. 2018-ban újabb gyilkosságban találták bűnösnek és súlyosbították ítéletét.
Több másik, megoldatlan gyilkossági ügyben is nyomozást folytattak ellene, a nyomozók szerint ugyanis jóval több áldozata lehetett az eddig ismertnél. Fourniret-t 2003-ban fogták el, miután egy 13 éves lánynak sikerült megszöknie tőle egy kisbuszból és riasztotta a rendőröket. A sorozatgyilkos a perben olyan vadászhoz hasonlította önmagát, akinek mániája a szexuális kapcsolat fiatal, szűz lányokkal.
A legtöbb gyilkosságot Franciaország és Belgium erdős, ardenneki térségében követte el, s innen ered ragadványneve is. Fourniret társtettesség miatt elítélt volt felesége, Monique Olivier továbbra is rács mögött van. A francia rendőrség Olivier vallomása alapján az utóbbi hetekben ásatásokat kezdett az ardenneki régió Franciaországba nyúló részén Estelle Mouzin földi maradványainak felkutatására.
Mouzin kilencévesen tűnt el 2003-ban. Fourniret 2020-ban ismerte be, hogy meggyilkolta a lányt. A Le Parisien című francia lap úgy tudja, Fourniret Alzheimer-kórban szenvedett és szívproblémái is voltak, és az utóbbi időben mesterséges kómában tartották.
MTI

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


