
Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő
Meghalt Árvai Sándor, a Hortobágy Örökös Pásztora, aki negyvenhét évig végezte hivatását. A pásztorról korábban film is készült.
A hírt a Hortobágy Örökös Pásztorai elnevezésű Facebook-oldal osztotta meg. Mint írták, Árvai Sándor 1936. április 21-én Kurittyánban született.
A HAON információi szerint a pásztorkodást édesapja mellett bojtárként kezdte. Ezt követően, 1947-től Kecskésen magatarti juhász volt, majd két év múlva bátyjával a Hortobágyi Állami Gazdasághoz szegődtek. Ott több juhjáráson pásztorkodtak.
Árvai Sándor Szásztelken egy évtizedig fejősjuhásznak szegődött, később önállóan pásztorkodott.
Sándor bátyánk negyvenhét évet szolgált juhászként, majd nyugdíjasként Lénárddarócon élt. A Hortobágy Örökös Pásztora címmel Cséke Zsolt forgatott róla filmet
– áll a bejegyzésben.
Címlapfotó: Hortobágy Örökös Pásztorai hivatalos Facebook-oldal

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja