
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Kincsvadászok hétfői adásának előzeteséből kiderül, hogy a kereskedők többek között egy ollógyűjteményre is licitálhattak. Amint meglátták, mi van elhelyezve az asztalon, ketten azonnal tudni vélték, hogy ki lehet a tulajdonos.
Dögöljek meg, ha nem Tatár Gyuri lesz!
– harsant fel Molnár Viktor, akinek valóban igaza lett, ugyanis ahogy nyílt az ajtó, feltűnt az ismerős arc, akinek ollókiállítását néhány évvel ezelőtt éppen Nagyházi Lőrincéknél rendezték.
A galériatulajdonos az egyik eszközzel a kezében viccesen felajánlotta Fejes Tamásnak, hogy némi fazonigazítást hajt végre rajta, a zenész azonban ezt nem fogadta kitörő lelkesedéssel, mi több, azonnal súlyos következményeket helyezett kilátásba.
Egész nyugodtan. Olyan pofont kapsz…
– foglalta össze köntörfalazás nélkül a Tankcsapda dobosa, mi vár arra, aki a hajából le szeretne vágni.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát