Megdöbbentő pillanat a TV2 stúdiójában, ilyenre még nem volt példa

Rossz hírt közöltek.

A Kincsvadászok pénteki adásában olyan történt, ami eddig még soha, 3 műkereskedő ugyanis azonnal nemet mondott az egyik licitálásra.

Az eladó egy nagy becsben tartott családi ereklyétől akart megválni, melynek értékét 140 ezer forintra becsülte.

Mint kiderült, egy 1900-as évek elején készült biedermeier vitrinről volt szó, ami a másod- vagy harmadkorszakból származott. Megyesi Balázs műtárgyszakértő ehhez kapcsolódva azonban rossz hírt közölt a tulajdonossal, miszerint a műgyűjtők mindig elsőkorszakos darabra vágynak.

Én nagyon szeretem a korabeli darabokat, hogyha ez egy korabeli biedermeier vitrin lenne, akkor biztos, hogy addig licitálnék rá, ameddig az enyém nem lenne

– árulta el Katona Szandra, majd lemondott a licitálásról, akihez Fertőszögi Péter és Fejes Tamás is csatlakozott.

A bútort végül Nagyházi Lőrinc vásárolta meg 70 ezer forintért.

2025. január 18. 11:58
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Elismerte a korábbi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt menekült külföld...
Újabb botrányos hangfelvétel szivárgott ki a Tisza pártból, melyből kiderült, hogy Tarr Zoltán már korábban is el ak...
Magyarország már több mint egymillió migránst tartóztatott fel a déli határon, ennek ellenére Brüsszel továbbra sem ...
Az európaiak elsöprő többsége elzavarná Ursula von der Leyen-t. Ez derült ki a Cluster17 legfrissebb kutatásából.
Tízen meghaltak és 41-en megsérültek, amikor egy vonat letarolt egy emeletes buszt Mexikóban, erről megdöbbentő felv...