Megdöbbentő intézkedésekre került sor az 1-es villamos vonalán

Akcióba léptek a rendőrök az 1-es villamos vonalán, együtt ellenőrzött a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ.

A közösségi közlekedési eszközökön az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a BRFK és a BKK a nemrégiben kötött stratégiai partnerség alapján.

Múlt szerdán az 1-es villamos megállóhelyeit és környéküket ellenőrizték. Az akció során a rendőrök koldulás miatt négy esetben intézkedtek, két szabálytalan gyalogossal szemben eljárást kezdeményeztek, közterületi alkoholfogyasztás miatt pedig egy szabálysértési feljelentést tettek.

 

 

Köztisztasági szabálysértés miatt egy alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, míg három emberhez mentőt kellett hívni. Elfogtak egy 44 éves férfit, aki kábítószer-fogyasztás jeleit mutatta .

A BKK és a BRFK a stratégiai együttműködésben "kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát". A megállóhelyeket és környéküket, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve továbbra is várhatók hasonló akciók a fővárosban - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.

MTI

Címlapfotó: BRFK

2022. január 17. 08:25
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 13., szombat
Hihetetlen számok: 280 tinédzser lány (!) ellen folyik eljárás emberölés miatt, akik eleve keményebbek akarnak lenni...
Leszállítják a büntethetőségi korhatárt.
Szerintük az űrhajósnak nincs kapcsolódása az űrkutatáshoz.
2022 februárja óta Ukrajna fő támogatója az Egyesült Államok volt, de ez januárban megváltozott Donald Trump visszat...