
„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki
Nem egészen így képzelte el a babavárás utolsó hónapjait Lola, polgári nevén Korsós Judit. Az énekesnő hamarosan édesanya lesz, sőt nemrég férjhez is ment civil foglalkozású párjához, így a legboldogabb időszakát élhetné, ha nem derült volna ki, hogy terhességi cukorbetegséggel kell megküzdenie.
Nagyon rosszul viselem, hogy diétáznom kell... Én azt gondolom, hogy nagyon kegyetlen, hogy amikor egy harmadik trimeszterben lévő nő grammra kiszámolva eszik, és a 150 gramm szénhidrát ebben a helyzetben most nekem nagyon-nagyon kevés
– árulta el követőinek nemrégiben az Instagramon.

Fotó: Lola Instagram-oldala
Lola azt is megosztotta, mennyire vágyott már az anyaságra, és mennyit dolgozott az elmúlt években.
Én most 37 éves leszek majd nemsokára, és a 20-as éveimet, de igazából még a 30-as éveim nagy részét úgy éltem le, hogy nagyon-nagyon koncentráltam a karrieremre, illetve elég sokat tettem azért, hogy a színpadon állhassak. Úgyhogy gyakorlatilag a terhesség miatt ez az első olyan nyaram, mikor pihenek. Nagyon vártam már, hogy anyuka lehessek, úgyhogy szeretném ezt az időszakot megélni.
Az énekesnő ugyanakkor azt is bevallotta, volt egy időszak, amikor pánikba esett.
Viszont egyébként a várandóságomban volt egy olyan időszak, amikor borzasztóan aggódtam és bepánikoltam, hogy most háttérbe fogok szorulni a karrierem, és azt éreztem, vége mindennek. Ugyanis nem tudtam, mikor térhetek majd vissza a zenéhez és a műsorvezetéshez. De ez az időszak szerencsére csak pár hét volt, és már elmúlt.
Jelenleg Lola még dolgozik, foglalkozik a cégével és influenszerként is aktív, de a hosszabb utazásokat már elengedi a terhesség miatt. Most minden a kislányáról szól.

„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó