
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
A naptári tél utolsó hónapjára megérkezett a valódi hideg is az országba, fagypont alatt van hőmérséklet éjszakánként. A Balaton hullámzó vize is hullámzó jéggé változott.
Németh Lajos szerint enyhébb volt az idő szerdára virradóra, mint kedd reggelre, a Balaton környékén -2 és -4 fok között alakultak a minimumok, igaz, az ország hegyesebb vidékein ettől hűvösebb volt, Zabar környékén -10 fokot is mutattak a hőmérők.
„Tél van, kemény tél” – mondta a pingvinléptekkel közlekedő meteorológus, majd hozzátette, sokat változott az évtizedek alatt a kemény hideg jelentése, hiszen például 1929-ben ilyenkor a -33 fok sem volt ritka Magyarországon, amihez helyenként 40 centis hó is társult.
„A nehezén túl vagyunk” – gondolja a meteorológus, aki szerint az elmúlt néhány nap a tél leghidegebb időszaka volt. A hét második felében – meglepő módon – északnyugatról enyhébb levegő érkezik, ami azzal jár együtt, hogy kevés helyen maradnak meg az éjjeli fagyok.
Hiába volt még 0 fok alatt a hőmérséklet szerda reggel, a csalóka Balatonon a Mokka stábja sem volt teljes biztonságban, a parttól mintegy 100-150 méternyi összefüggő jég volt látható, de ez vékony, nem szabad rámenni, korcsolyával pedig egyenesen esélytelen.
Németh Lajos szinte minden lépésénél hallotta lábai alatt a ropogást, amely zene volt füleinek, csak éppen „tragikus zene”.

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás