
Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben
Csúnya átverés áldozatává vált nemrég Schmuck Andor. A csütörtöki Mokkában elárulta, minden azzal kezdődött, hogy a Klauzál téren találkozott egy interneten megismert randipartnerével. Ezt követően egy wellness felé vették az irányt, ahol a népszerű figura összefutott újdonsült párjának exével, aki éppen a szomszéd szobában szállt meg.
Andor ekkor még nem gyanakodott, ám reggel, amikor már a nőt nem találta maga mellett, gyorsan összerakta a képet, nyilvánvalóvá vált számára, hová távozott az éjjel. Nem habozott sokat, összeszedte a randipartnere holmiját, letette a szomszéd szoba ajtaja elé, majd szépen megreggelizett.
Schmuck Andor egészen különös gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot, amikor azt ecsetelte, igazából nem is verték át. Kifejtette, hogy ha az ember megszeret valakit, onnantól az ő boldogsága a legfontosabb, és ha ezt más mellett élheti meg, akkor ám legyen!
Vagy igazad van, vagy boldog akarsz lenni
– fogalmazott az egykor népszerű politikus, aki egy könyvben is megírta páratlan tapasztalatait a nőkkel.
A szerzeménynek a Tinder-tündérek címet adta, és harminc randevúja történetét eleveníti fel benne, fejezetekre bontva az egyes találkozókat. Úgy véli, ha pénzt csinálna a könyvből, semmivel sem különbözne a benne megemlített személyektől, így a teljes bevételt inkább egy anyaotthonnak ajánlotta fel.

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter