
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
Szandi legidősebb gyermeke, Blanka már több mint egy éve Amerikába költözött, ahol bébiszitterként dolgozik. A lány csodásan érzi magát San Francisco-ban, nyáron azonban nem várt betegséget diagnosztizáltak nála az orvosok.
A kalandvágyó fiatal szabadidejét leginkább barátaival és új államok, városok, nevezetességek felfedezésével tölti, ám egy időre fel kellett függesztenie ezeket a programokat. Váratlanul kórházba került, az orvosok pedig komoly vesefertőzést állapítottak meg nála.
„Elég komoly, dupla vesefertőzést diagnosztizáltak nálam. Az antibiotikus kúrának hála pár napon belül rendbe fogok jönni. Azonban ez egy nagyon jó lecke mindenkinek: vigyázzatok magatokra, mindig figyeljétek, hogy mit jelez a testetek” – írta Blanka Instagram-történetében augusztus közepén.
A napokban azonban arról adott hírt, hogy meg kell műteni. A beavatkozás sikeres volt, ugyanis a műtét után 10 órával már a betegágya mellett táncolt örömében, amit Instagram-sztorijában osztott meg.
Mindezt azután, hogy az orvosok közölték vele, „az elkövetkezendő pár napban nem biztos, hogy tud majd járni vagy sétálni, de ne aggódjon, ez teljesen normális”.

Fotó: Bogdán Blanka Hivatalos Instagram-oldala/A nyitókép illusztráció: tv2play.hu

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó