
Még helyszíneltek a rendőrök, amikor újabb baleset történt
A rendőrök egy Nyúl közelében történt közlekedési balesetnél intézkedtek, amikor egy figyelmetlen sofőr a lezárt baleseti területre hajtott.
Tenyek.hu 2022. március 03., csütörtök 07:35
Baleset történt szerdán 21 óra 10 perckor a 82-es számú főúton Nyúl térségében, ahol egy 37 éves férfi közlekedett kocsijával Győr irányába. A téti sofőr egy balra ívelő kanyarban – feltehetően ittas állapota miatt – elvesztette uralmát a jármű felett, és a szalagkorlátnak ütközött, majd többször megpördülve az úttesten keresztben állt meg. A főút forgalmát az egyenruhások a szemle és a műszaki mentés idejére lezárták – közölte a rendőrség.
Még tartott a helyszínen a rendőri intézkedés, amikor egy 45 éves győri járművezető – az úttesten álló jelzőőr megállító jelzését figyelmen kívül hagyva – autójával behajtott a korábbi baleset lezárt helyszínére, ahol neki ütközött az úton elhelyezett rendőrségi kerekes-távolságmérőnek, amely megrongálódott.
Az esetek során személyi sérülés nem történt.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek




