
Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokralehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt. Az előrejelzés szerint kedd késő délutánig főként a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok.
A késő délutáni órákban délnyugat felől egy vonalba rendeződött zivatarrendszer éri el a délnyugati országrészt, és fokozatosan gyengülve halad tovább az ország belső területei felé északkeleti irányba, a késő esti órákban várhatóan a keleti, északkeleti országrészt is eléri.
A zivatarokat viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, felhőszakadás, apróbb szemű jég kísérheti. A Dél-Dunántúlon heves zivatarok is előfordulhatnak 2-4 centiméteres jéggel, óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéssel.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az éjszaka második felére a zivatarok az ország északkeleti felére tevődnek át.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében.
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt - javasolt védett helyre vinni.
Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón - mondta.

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott