
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
A péntek reggeli Mokka vendége Pallavicini Zita őrgrófnő, író volt, aki II. Erzsébet királynő életéről, uralkodásának kiemelkedő eseményeiről és a halálhír közlésének protokolljáról beszélt.
Zita többek között azt is kifejtette, hogy a királynő februárban kapta el a koronavírust, gyógyulása után azonban sorra mondta le az eseményeket. Ezek apró jelei lehettek az egészége romlásának.
A gyengélkedés ellenére az uralkodó utolsó pillanatig ellátta feladatait. Halála előtt két nappal, Balmoralban fogadta a lemondott Boris Johnsont és megválasztott utódját Liz Truss-t is.
Csütörtök délelőtt azonban felröppent a hír, miszerint orvosi felügyelet alá került az uralkodó. Aggodalomra végül az adott okot, amikor a királyi család tagjai megérkeztek Skóciába, hogy végső búcsút vegyenek szerettüktől.
Ezek a hírek azonban a titoktartási protokollnak megfelelően csak később kerültek nyilvánosságra.
Zita elmondása alapján az is elképzelhető, hogy a királynő halálát súlyos egészségügyi problémái mellett férje, a 2021 áprilisában elhunyt Fülöp herceg gyásza is felgyorsíthatta, hiszen rendkívül hosszú és bensőséges kapcsolat volt az övék.
II. Erzsébetet 10 nap múlva a Westminster-apátságban, kedvese mellé helyezik örök nyugalomra.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát