
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Balatonfűzfői nyaralójukat a férjével, Gyarmati Gáborral csinosítgatják mostanság, és amit csak tudnak, saját maguk csinálnak meg rajta. Egyébként Gábor Anikó második férje, 2022-ben ott mondták ki a boldogító igent.
Csak egy amatőr, telefonos videó készült a nagy eseményről, de természetesen profi fotóik vannak, ám mivel szűkkörű ceremóniára készültek, nem csináltak nagy felhajtást, csak a közvetlen családtagok voltak hivatalosak.
„Nekem negyvenhat évet kellett várni, negyvenötöt, hogy megtaláljam az igazit” – vallotta be Gyarmati Gábor, akinek Anikó az első felesége.
Anikó pedig elárulta, hogy titkosnak indult kapcsolatuk, mert igazából senki nem tudta meg. Csak a szűk családjuk.
„Nem vagyunk már mai csirkék, nem húszévesek vagyunk. Nagyon sokáig azt sem szerettem, hogy leánykérés. Leánykérés? Hol vagyok én lány? Már bőséggel két gyerekes asszony vagyok, tehát ez a lánykérés olyan frivolmódon zajlott, igazából nem erről volt szó. Igazából arról volt szó, hogy a Gábor megkérdezte, hogy lennék-e a felesége” – mesélte Anikó.
Hogy hogyan találkoztak először?
Gábor szerint sok-sok évvel ezelőtt egy esküvőn mutatták be őket egymásnak. De Anikó erre nem emlékszik. Neki az van meg, hogy mikor már harmadszor ült Gábor autójában megengedte, hogy a jóképű taxisofőr az úticél megérdeklődésén túl hozzászóljon, váltsanak néhány mondatot.
Azóta, hogy Gábor igazán udvarolni kezdett, lassan három év telt el. Számukra csak az idő múlandó, a szerelmük ugyanolyan mind a legelején.
„Úgy érzem, hogy van mellettem egy férj. Egy férfi, aki nagyon nőnek lát, nagyon jól esik, hogy tetszem, nagyon tetszik, hogy szeretve vagyok” – hangsúlyozta ki Anikó.
Ők is civakodnak néha, talán még többször is, mint kellene, ami valószínűleg abból adódik, hogy mindketten erős egyéniségek, és az i re is a pontot általában csak az egyikük teheti fel.
Marsi Anikónak és volt férjének, Palik Lászlónak két gyereke született. Vilmos 2006-ban, Vince pedig 2009-ben. A tizenéves fiúk nem nagyon szerepelnek a nyilvánosság előtt, annyit mégis tudni, hogy Gábor és a fiúk jóban vannak egymással.
„Csak, és kizárólag egy olyan ember létezhet mellettem, aki elfogadja, szereti és tiszteli a gyerekeimet. És csak egy olyan ember lehet a férjem, aki soha nem akar az apukájuk lenni. Van nekik apukájuk, saját apukájuk” – szögezte le a Tények műsorvezetője.
„Vince és Vilmos, ők a feleségem gyermekei, és én egy családként gondolok rájuk, ők a fiaim most már” – tette hozzá Gábor.
Nagyon szép gesztus Gábor részéről, de két korábbi kapcsolatából neki is van egy kisfia, meg egy nagylánya.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát