
Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt
Marics Petinek és Valkusz Milánnak rengetegen drukkoltak az Ázsia Expresszben, hatalmas színfoltjai voltak a műsornak, kiesésük hátterében elmondásaik szerint két dolog állt. Nem tagadják, hazahívta őket a kötelesség, rengeteg koncertet mondtak le a kaland reality forgatása miatt, több fellépéstől pedig már nem szerettek volna letenni. Mindemellett érzelmeik is vezérelték őket, hiszen szerintük Győzőnek és Beának még van dolga a versenyben, így annak ellenére, hogy kicsit nehezükre esett, de átadták helyüket a Gáspár párosnak.
A Mokka kedd reggeli adásában Peti és Milán kissé fájó szívvel nézték vissza elköszönésüket, hiszen rengeteget kaptak a műsortól, barátságuk erősebb, mint valaha és ismét ezer százalékon lángol bennük a versenyszellem. A két tehetséges zenész azt is elárulta, adott-e nekik ihletet az Ázsia Expressz egy esetleges új projekthez, valamint tovább meséltek arról, mi mindent változtatott meg bennük az akár több órán át tartó stoppolás.
Az Ázsia Expressz harmadik évadának fődíjáért még folyik a verseny, új részek minden hétköznap este 19:50 perctől láthatók a TV2-n.

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat