Március 17-én indul a Next Top Model Hungary

Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary, ahol az álmok valóra válnak. Az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több, mint húsz országában további 70 évadot megélt tehetségkutató valóságshow hazai verziójában a modell jelölteknek hétről hétre nem mindennapi tréningeken, küldetéseken, fotózásokon és divatbemutatókon kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A versenybe szálló lányoknak szépségük mellett állóképességükre, szakmai elhivatottságukra, alázatos hozzáállásukra és alkalmazkodóképességükre is szükségük lesz, hogy meggyőzzék a Next Top Model Hungary négy tagú szakmai zsűrijét. A tét hatalmas, hiszen a 10 millió forintos fődíj mellett többek között a Palvin Barbara karrierét is menedzselő Icon Modell Management két éves exkluzív modell szerződése vár a győztesre.

A világ számos pontján hatalmas népszerűségnek örvendő tehetségkutató valóságshow végre Magyarországra érkezik. Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én, vasárnap 19:00-tól elindul a Next Top Model Hungary, ami ezentúl hetente jelentkezik majd. Az első adásban kiderül, kik azok a lányok, akik szépségük mellett rátermettségükkel és izgalmas személyiségükkel meggyőzik a Next Top Model Hungary szakmai zsűrijét. Tizenhat lány ezzel egy lépéssel közelebb kerül az álmához, és beköltözhet a NTMH luxus villájába, ami a verseny alatt a lányok otthona lesz.


A sikerért meg kell küzdeni, ezt jól tudja Axente Vanessa, Tomán Szabina, Merő Péter és Tombor Zoltán is, így garantáltan nem lesz könnyű dolga annak a lánynak, aki a műsor legjobbja szeretne lenni. Az áhított topmodell karrier mesésnek és csillogónak tűnik, de rengeteg kihívást és embert próbáló feladatot rejt. A szépség mondhatni alapfeltétel, ezen túl annak, aki a legjobb akar lenni, minden kitartására, erejére, alkalmazkodóképességére szüksége lesz a verseny során. A lányoknak nem csak az olykor extrém körülmények között zajló fotózások jelentik a kihívást, egymással, legbelsőbb félelmeikkel, az együttélés nehézségeivel és nem kevésszer a saját múltból visszaköszönő traumáikkal is meg kell küzdeniük a top modellé válás útján a kamerák kereszttüzében. A lányokat ezen az úton a szakmai zsűri mellett számos, a divat világában már bizonyított szakember segíti majd, hogy legjobb formájukat nyújtsák. Többek között Kiss Márk, a Next Top Model Hungary divattervezője és stylistja, aki öltöztette már Palvin Barbarát és Mihalik Enikőt is. A lányokra földön, vízen, levegőben, havas hegycsúcsok között vagy épp napfényes tengerparton is feladat vár, sem ők, sem a képernyő előtt ülő nézők nem fognak unatkozni a műsor során.


A tét hatalmas, hiszen a Next Top Model Hungary győztese elnyeri a Magyarország Következő Top Modelje címet, vele együtt 10 millió forintot, valamint két évre szóló exkluzív modell szerződéssel lesz gazdagabb Magyarország egyik legnevesebb modellügynöksége, az Icon Modell Managment jóvoltából, amely ügynökség többek között Palvin Barbarát is menedzseli karriere kezdete óta. A győztes a műsor főtámogatója, a Henkel Magyarország Kft. jóvoltából 2024-ben a Swarczkopf Gliss Hajápolási Márka magyarországi nagykövete lehet. Ráadásul szerepel majd a JOY magazin címlapján is.

A műsor szakmai partnereként a Budapest Central European Fashion Week szervezője, a Magyar Divat & Design Ügynökség felajánlotta a lehetőséget egy versenyző számára, hogy a divathét kifutóján mutatkozzon be a következő, SS25 szezonban.

Induljon a nem mindennapi, sorsfordító kaland, derüljön ki, ki lesz Magyarország Következő Top Modelje!

Next Top Model Hungary – Ahol az álmok valóra válnak
Március 17-től vasárnaponként 19:00-tól a TV2 műsorán!

2024. február 22. 17:29
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family