
Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett
Orlando Díaz, San Isidró-i bíró helyt adott a sportági legenda halálának körülményeit vizsgáló ügyészek előterjesztésének, így az eljárás során a gyanúsítottaknak a bíróságon, nyilvánosság előtt kell vallomást tenniük. Az ügyben érintett Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér.
A nyomozók vádja szerint az egészségügyisek súlyos szakmai hibákat követtek el a kezelés során, majd sorsára hagyták páciensüket. Argentínában ilyen jellegű eseteknél 8-tól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a vádlott, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége. Az érintett nyolc személy tagadja az ellene felhozott vádakat, a gondatlanságból elkövetett emberölést.
A bírósági tárgyalás 2023 végén, 2024 elején kezdődhet meg.
Az 1986-ban világbajnok Maradona pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newells Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt és 34-szer volt eredményes. Nimbuszán az sem csorbított, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról. A világbajnok legenda 2020. november 25-én, 60 évesen hunyt el, az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett.
MTI/a címlapfotó illusztráció: Facebook.com/Diego Maradona

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Péter színművésztől

Szabó Zsófi sokakat meglepett, így telik nála az ünnepi időszak