
Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra
Pély Barna négy hónapja lett apuka, kezdeti élményeiről pedig a hétfő reggeli Mokkában mesélt a műsorvezetőknek.
Elárulta, hogy a kis Abigél nagyon jó baba, hagyja aludni a szüleit. Mi több, kettesben is időt tölt kislányával, ha felesége elmegy a boltba.
Rendkívül gyorsan mennek a napok. Szinte egy másodperc telik el két fürdetés között
- mondta a friss apuka, aki idén lesz 50 éves.
Elég komoly turnéban vagyok most, 50 éves leszek ebben az évben. Az első állomás már megvolt Sopronban, jól sikerült
- mesélte az énekes, majd hozzátette, annyira pörögnek a mindennapok, hogy egyelőre nem érinti meg az ötödik évtized kezdete.
Gyermeke ugyanis a munkában is inspirálja, méghozzá olyannyira, hogy egy dalt is ihletett a kicsi születése.
Soha nem éreztem ezt az érzést és próbálom hasonlítgatni más érzésekhez, erről szól a dal
- osztotta meg Barna a nézőkkel legújabb alkotásának részleteit, ami hamarosan debütál majd.

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes