Már messziről bűzlött egy udvar Somogyban, borzalmas horrorra derült fény – Fotók

Még nézni is elkeserítő azt, amivel a hatóságok a helyszínen találkoztak. 

Elkerülhetetlenné vált a hatóságok fellépése egy német állampolgárságú állattartóval szemben a Somogy vármegyei Nemesviden. Az asszony több kutyafajta tenyésztését végezte – egyébként szabályosan –, ám a létszám egyszer csak rettenetesen megugrott.

15 típusból összesen 153 négylábú élt egy udvaron, az éjjel-nappal folyamatos ugatást és a gyomorforgató ürülékszagot pedig már nem tudták tolerálni a helyiek. Több bejelentést is tettek, sőt, egy petíciót is átadtak a község jegyzőjének.


Így jutott el a szaporítótelep híre a Szurkolók az Állatokért Alapítvány önkénteseihez is, akik nemrégiben több szervezettel, a Marcali Járási Hivatal munkatársaival, valamint hivatalos tolmáccsal közösen felkeresték a nőt – derül ki az egyesület szombati bejegyzéséből.

A szakértők megállapították, hogy az ingatlan túl kicsi a létszámhoz képest, és az ebeknek lehetőségük sincs búvóhelyet keresni a kedvezőtlen időjárás elől, valamint a nyugodt pihenés sem biztosított számukra. A hatóságok radikális létszámcsökkentést írtak elő, tíz kutya pedig olyan borzasztó állapotban volt, hogy azonnal ki kellett emelni őket.

A limitet 41 egyedben határozták meg, a többit a héten kellett elszállítani, elhelyezésükről 23 állatvédő szervezet gondoskodott. Néhány huskyról azonnal lemondott a tulajdonos, a többi eb esetében pedig 60 napot kapott, hogy eldöntse, megteremti-e a megfelelő feltételeket, vagy végleg átadja őket.

2025. február 02. 09:41
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...
A szlovák kormány azt szeretné, ha a jövő héten megállapodást köthetne az Európai Bizottsággal, aminek a révén elker...