
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
Az Egyesült Államok leköszönő vezetése sürgeti az ukránokat, hogy növeljék a haderejük létszámát. Egy neve elhallgatását kérő, magas rangú amerikai tisztviselő szerint a Joe Biden vezette kabinet azt várja Kijevtől, hogy csökkentse a mozgósítási korhatárt a jelenlegi 25 évről 18-ra – írta csütörtökön az AP hírügynökség.
Washington a háború kirobbanása óta már többmilliárd dolláros fegyverszállítmányokkal segítette Ukrajnát, Biden elnök azonban január végén távozik hivatalából.
Az ukránoknak jelenleg a hadsereg létszámával komolyabb gondjai vannak, mint a fegyverhiánnyal, ugyanis képtelenek pótolni a harctéren elszenvedett veszteségeiket. Bevallásuk szerint nagyjából még 160 ezer katonát kellene besorozniuk, ám Washington úgy véli, ennél több emberre lehet szükség.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Áprilisban az ukrán parlament már elfogadott egy törvényt, amely a férfiak besorozási korhatárát 27-ről 25 évre módosította, ám akkor Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy nem terveznek további csökkentést.
Sok ukrán aggodalmának adott hangot, hogy a korhatár megváltoztatása miatt rengeteg fiatal felnőtt esik ki a munkaerőpiacról, amit még inkább megszenvedhet az ország háború sújtotta gazdasága.
Az amerikai tisztviselő hozzátette azt is, hogy a demokrata adminisztráció meg van győződve róla, hogy az ukrán vezetés képes lehet optimalizálni a fegyveres erők létszámát, ha agresszívebben lép fel a dezertáló és szabadság nélkül távozó katonákkal szemben.
Sokkolóbb a helyzet, már a 14-16 éveseket is besorozhatják
A Tényeknek nyilatkozott egy ukrán férfi, aki a háború borzalmai elől Magyarországra szökött. Édesapja is a fronton harcol, úgy tudja még él, de már jóideje nem tudtak beszélni. Azt mondta, hogy élni akar, ezért jött Magyarországra.
Kitért arra is, hogy az ukrán parlamentben még sokkolóbb korhatár csökkentésről is beszéltek.
„Olyanról is volt szó az ukrán parlamentben, hogy ha majd nem lesznek már 25 és 18 évesek, akkor a legrosszabb esetben a 14-16 éveseket is be tudják sorozni” – mondta a Tényeknek.
Hozzátette, hogy lassan már a halottakat is viszik a frontra, mert nincs elég emberük.

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte