
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Judy és Szögeczki Ági immár 20 éve barátok, kapcsolatukról pedig a szerdai Mokkában vallottak a nézőknek.
A stúdióba rendkívüli jó kedvvel és nagy lendülettel érkeztek, alig bírták abbahagyni a kuncogást és egymás ugratását.
A barátnők elmesélték, hogy hosszú évekkel ezelőtt egy eseményen találkoztak, majd egyre szorosabb lett a viszonyuk. Ma pedig már szinte elválaszthatatlanok. Sőt, gyermekeik is együtt nőttek fel.
Egy divatbemutatón találkoztunk, ahol a Groovehouse fellépett. Ismertem már akkor is 1-2 számukat, és egyébként én akkor odaléptem hozzá
- mesélte Ágica, mire Judy vette át a szót.
Igazából a rajongóm volt
- nevetett.
Nem voltam a rajongód!
– kontrázott rá Ágica, a kezdeti párbeszédükkel pedig be is mutatták barátságuk fő összetartó erejét, a páratlan humorérzéküket.
Szerintem minden barátságnak az egyik legeslegkomolyabb és legfőbb pillére szerintem az a bizalom
- emelte ki a szőke szépség.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát