Majka vagy Curtis, ki a sikeresebb? - videóval

Majka és Curtis neve együtt néhány éve még fogalom volt. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Botrány, veszekedés, hallgatás, majd a végeredmény: külön utakon folytatják, sokak szerint egymás riválisai lettek. De vajon Majka vagy Curtis járt jobban, vagy éppen rosszabbul azzal, hogy különváltak? Egyikükről most kiderült, hogy lenyomta a másikat, ám kérdés, hogy anyagilag megérte-e neki az önálló formáció.

Majka és Curtis. A magyar rap elöljárói, a duó, akiknek koncertjei kivétel nélkül teltházasak voltak, közös és szóló dalaik pedig a slágerlisták állandó lángoszlopai.

A két tehetséges előadó olyan szuperkoncerteket vitt már színpadra, hogy a libabőr szinte garantált mellékhatása fellépéseiknek. Nem csak a munkában voltak bravúros partnerek, hanem irigylésre méltó barátságuk is szétszakíthatatlannak tűnt.

2018-ban azonban valami megtört közöttük. Mint kiderült, a kábítószer állt a barátságuk és a közös munkájuk útjába.

A megpróbáltatásokkal teli időszak vége egy hetedhét országra szóló békülés lett.

Curtis azonban újra bedobta a törölközőt. Mindenki azt gondolta: megint a függőség poklába került. De ez esetben nem a drog volt a zenei különválás oka, hanem állítása szerint egyszerűen megunta, hogy mindig csak másodhegedűs lehet.

Majka és Curtis 2022-es, végleges szakítása óta sokakat érdekel a kérdés: vajon melyikük járt jobban a különválással? Egy felmérés szerint bizonyos szempontból Curtis nyert.

Kiderült, hogy Curtis 9 dalát 16 ezer 704 ezerszer, Majka 8 dalát 14 ezer 609 ezerszer tűzték műsorra tavaly. Ami Curtisnél a 12., Majkánál a 16. helyet jelentette. Viszont amíg Majkáék szinte minden fesztivál főfellépői közé tartoznak, addig Curtis inkább kisszínpadon kap lehetőséget.

„Egy előadó értékét alapjába véve az határozza meg, hogy abban az esetben, hogy ő a piacra dobja magát és mondjuk egy jegybevételes koncertet indít el, abban az esetben mennyi ember hajlandó milyen összeget fizetni érte. Azt pontosan tudjuk, hogy Majka már számtalan nagy rendezvényt csinált meg, Arénát, most éppen az MVM Dome-ba készül. Volt is már az MVM Dome-ban, ha jól emlékszem. Rengeteg, jegybevételes turnéja volt. A Curtis esetében még ilyen típusú összehasonlítást ebben a pillanatban még nem látok” – mondta a Tények Pluszban Tabár Zoltán, a koncertbooking.com tulajdonosa.

És hogyan látja ezt az utca embere? Az kiderül a Tények Plusz riportjából! Ahogy az is, hogy vannak rajongók, akik bíznak abban, hogy Majka és Curtis egyszer újra együtt lép színpadra, ahogyan régen. Bár a konfliktusok komoly éket vertek közéjük, zeneileg továbbra is mindketten a csúcson vannak.

2024. február 01. 08:58
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...