
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Curtis nemrégiben hosszas interjúban beszélt arról, miért döntött úgy, hogy külön utakon folytatja és nem lesz többé örök második Majka árnyékában. A rapper úgy fogalmazott: „És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned… „
A kemény szavakat Majka sem tudta elengedni a füle mellett, ezért hivatalos Facebook-oldalán adott hangot véleményének. Kezdésnek leszögezte: „Önmagam kozmetikázása miatt nem vagyok hajlandó olyan dolgokat nyilatkozni, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.”, azonban saját, és egykori társa érdekében a teljes igazságot továbbra is homály fedi. Az énekes-rapper olyan embernek tartja magát, akinek hatalmas az igazságérzete, ezért most nagyon nehezére esik csendben maradnia, de úgy véli, így helyes.
Egyetlen félelme, hogy az interjúnak néhány év múlva teljesen más olvasata lesz, és ismételten csalódott emberek kérik majd számon a koncertszervezőket, bár Majka azt kívánja, ne így legyen.
Zárásként az énekes tiszta szívből sok sikert kívánt Curtisnek, noha úgy véli, kettejük közül ezzel egyedül van.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát