
Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó
Állítólag alkoholt, kokaint és nyugtatót is fogyasztott, ráadásul saját magában is kárt tett, véget akart vetni az életének. A mentők mellett a rendőrök is a helyszínre érkeztek és hosszasan vizsgálták az énekesnő lakását.
Bár hivatalosan nem lehet tudni, kit vittek el a mentők, a kommentelők egy része meg van róla győződve, hogy Tóth Andi volt az.
A Tények Plusz stábja megkereste őt és a menedzserét, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba.
Nem kívántak nyilatkozni, azt azonban a menedzser elmondta, hogy nem Andit vitték kórházba. Ezt bizonyítva Andi számtalan posztot tett közzé azóta közösségi oldalán. Nyoma sincs annak, hogy megjárta volna a kórházat. Posztolt ugyanis halloweeni képet, vagy a közelgő tévés szerepléséről beszélt bejegyzésében, de szerelme, Marics Peti koncertjéről is bejelentkezett.
Az egyik szomszéd az eset után elmondta, hogy tele volt a ház rendőrökkel, akik drogkereső kutyákkal kutatták át a lakást. A rendőrség kábítószerbirtoklás gyanújával eljárást indított, valamint, hogy a nő sérüléseinek összefüggésében nem merült fel bűncselekmény. Az énekesnő lakását a kábítószer mellett sok vért is találtak. Úgy tudni, hogy az érintett sztár mindkét kezén mély vágásokat ejtett.
A szomszéd szerint az énekesnőnek nem ez volt az első balhéja. Vitte már el mentő máskor is. Lapinformációk szerint másnap már ki is engedték a kórházból a nőt, akinek vérében kokaint találtak, de kimutatták, hogy nyugtatót is szedett be és alkoholt is fogyasztott.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér

Egy trend, ami sokak szerint kiölheti a vendéglátás igazi varázsát

Szenzációs hír: Forma 1-es istállóhoz került egy fiatal magyar versenyző

Így készülnek a döntőre A Nagy Duett versenyzői - Videók

Emojik a munkahelyen: Segít vagy árthat a szakmaiságnak?

Szívszorító gesztust tettek az Artemis II űrhajósai

Ágynak esett Gombos Edina férje az Ázsia Expressz forgatási helyszínén - Videó

Kiderült Kamilla királyné és I. Károly király boldogságának titka