
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A majdnem 60 éves sármos színész július utolsó hétvégéjén, legújabb filmje miatt látogat Magyarországra, egészen pontosan a Hungaroringen lehet majd vele összefutni. Pitt már részt vett a Silverstone-ban megrendezett a Forma–1-es nagydíjon, hiszen az Apex címre hallgató alkotásban egy nyugdíjas versenyzőt, Sonny Hayes-t alakítja, aki találkozik a feltörekvő tehetséggel, Joshie Pearce-szel, akit pedig Damson Idris személyesít meg.
A filmben a hétszeres Formula–1-es világbajnok, Lewis Hamilton, mint producer működik közre:
Az a célom, hiteles legyen a film, és az, hogy a versenyzést más nézőpontból lássák a szurkolók, mint a tévén. Azt szeretném elérni, hogy a nézők úgy álljanak fel a film után, hogy azt mondják, ez hiteles volt. Sokat foglalkozom a forgatókönyvvel, és nagyon élvezem a munkát
– nyilatkozta.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az alkotás pontosan mikor debütál majd a mozivásznon, de az alkotók várhatóan 2024-re tervezik a megjelenést – írta meg a Sportal.hu.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát