
Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten
2022. szeptember 19-én végső búcsút vett a világ az Egyesült Királyság 96 éves korában elhunyt királynőjétől, II. Erzsébettől. A történelem második leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodójának utolsó útja a Westminster apátságból a windsori kastélyba vezetett, ahol VI. György király emlékkápolnájában helyezték végső nyugalomra. A temetésen számos vezető rótta le a kegyeletét, a szertartáson és gyászmeneten pedig ezrek emlékeztek a 70 évig uralkodó királynőre.

Az állami szertartást a tévéképernyők előtt is sokan követték figyelemmel világszerte, a TV2 pedig élő közvetítéssel búcsúzott a nagy tiszteletben álló uralkodótól. A nap folyamán két különkiadással jelentkezett a Tények, több, mint öt és fél órás adásidőt szentelve az történelmi eseménynek, melyet átlagosan a 4 éves vagy annál idősebb nézők több, mint egyötöde kísért figyelemmel. A magyar élő közvetítések közül a Tények Különkiadásai voltak a legnézettebbek mindhárom kiemelt korcsoportban. A teljes lakosság tekintetében a délelőtt 11 órától sugárzott élő műsort 371 ezren látták, melyhez 22,9%-os nézői részesedés párosult, a délután fél 4-től adásban lévő élő közvetítést pedig 439 ezren nézték, 20,4%-os közönségaránnyal.

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt

Már nem titok: Első gyermekét várja Palvin Barbara - videóval

Gyászol az ELTE, váratlanul meghalt egy 23 éves diák