Magyar Péter Facebooktól érkező képviselője kiállt a „tényellenőrök” cenzúrája mellett az Európai Parlamentben

Dávid Dóra, a Tisza Párt képviselője, korábbi Facebook-alkalmazott ma délelőtt megvédte az Európai Parlamentben a cég eddigi „tényellenőrző” gyakorlatát. A strasbourgi vitában a fideszes Dömötör Csaba arról beszélt, hogy nem csupán politikusokat cenzúráznak, hanem választókat is. Párttársa, László András kérdéseire Dávid Dóra nem árulta el, hogyan működtették pontosan a cenzúragépezetet, sőt szerinte a tényellenőrzés nem is cenzúra.

Nem tagadta, hanem gyakorlatilag megerősítette és támogatta a közösségi médiumok cenzúraszerű gyakorlatát a Tisza Párt európai parlamenti képviselője, Dávid Dóra. A sok évig, egészen a tavalyi uniós parlamentbe kerüléséig a Facebook jogtanácsosaként dolgozó politikus kiállt az úgynevezett tényellenőrök alkalmazása mellett. Ezt megelőzően az Európai Parlament strasbourgi plenáris vitáján Dömötör Csaba, a Fidesz képviselője kifogásolta a közösségi médiában alkalmazott cenzúrát. A testület ugyanis ma „a demokrácia védelme a közösségi médiában, beleértve a külföldi beavatkozást és az elfogult algoritmusokat” témában ülésezett.

Dömötör arról beszélt, hogy „Mark Zuckerberg vallomást tett. Bizonyított tény, hogy a Facebook politikai alapon cenzúrázott, a demokrata adminisztráció nyomására. A piszkos munkát a tényellenőrök végezték el. A hivatkozási alap az álhírek elleni küzdelem volt.”

Közbelépett a néppárti–liberális koalíció

A Fidesz politikusa szerint az Európai Parlamentben a Patrióta-frakció külön vitát kezdeményezett az ügyben, de a vita megtartását a néppárti–liberális koalíció megakadályozta. Dömötör szerint „azért akadályozták, mert ők nagyon is haszonélvezői ennek a cenzúrának”.

A politikus szóvá tette, hogy Amerikában épp elzavarják a tényellenőröket, de Európában tovább működnek. Ráadásul úgy látja, az álhírek elleni küzdelemre hivatkozva a cenzúra lehetőségét további jogszabályokba öntenék.

„Európában sok helyen olyan szervezetek végzik a tényellenőrzéseket, amelyeket amerikai baloldali körök támogatnak. Az Európai Bizottság pedig beszáll a finanszírozásba. Miért?” – tette fel a kérdést a Fidesz politikusa, aki végül megjegyezte: „Nem csupán politikusokat cenzúráznak, hanem választókat. Tízmilliókat, akik nem akarnak bevándorlást, elegük van az ideológiai őrültségekből, és azt akarják, hogy Európa végre álljon a saját lábára.


Tízmilliókat keresett korábban a Tisza képviselője

A cenzúra ügyében Dávid Dóra is felszólalt. Magyar Péter frakciótársa 194 429 fontot keresett átlagosan évente a megválasztását megelőző három évben az ügyben érintett Meta alkalmazottjaként, amely napi árfolyamon számítva évente közel 95 millió forintos éves bérezést jelentett számára.

Dávid Dóra szerint ugyan „a szólásszabadság alapvető jog, de ne mossuk össze az esetleges hamis és félrevezető tartalmak felhangosításával és terjesztésével, ami akár választási eredményeket is befolyásolhat”. Úgy véli, „ezért aggasztó az óriásplatformoknál az a trend, hogy megszüntetik a független tényellenőrzést”. Dávid szerint ugyanis a tényellenőrzés nem cenzúra, Zuckerbergék tényellenőrzés kivezetéséről szóló lépése pedig „rendszerszintű kockázatot jelentene”, „teret ad a dezinformáció terjedésének”, és „súlyos károkat okozhat a demokráciának”. A Tisza Párt képviselője szerint „ez Európában nem fog menni”.

Felbukkan Soros és Pressman neve

Dávid Dóra tehát ragaszkodik a tényellenőrzéshez, amelyet hazánkban a francia állam által fenntartott AFP hírügynökség intéz a Facebookon. Ugyanakkor az AFP egy másik tényellenőrző projektben együttműködik a Soros György támogatottja által tulajdonolt Magyar Jeti Zrt. kiadásában megjelenő Lakmusz nevű portállal.

Ez utóbbi együttműködést pedig Brüsszel finanszírozza, és részt vesz benne a David Pressman médiaadományait kiosztó Mérték Médiaelemző Központ is.

Visszatérve a vitához, László András, a Fidesz képviselője ezt követően Dávid Dórához fordult kérdéseivel: „Mark Zuckerberg épp a napokban vallotta be, hogy politikai nyomásra a Facebook cenzúrázott. Amerikai baloldal nyomására és európai nyomásra is. Ön pedig ebben – a cenzúrázás szempontjából legérzékenyebb időszakban – a Facebooknak a vezető jogásza volt. Pontosan tudnia kellett arról, hogy mi történik. Ezért két kérdést szeretnék feltenni önnek. Egyrészt, hogyan működtette a Facebook a cenzúragépezetet? Másrészt pedig, hogyan lehet megtudni azt, hogy kik és milyen tartalmakat cenzúráztak?”

Elnevette magát

Dávid Dóra tagadta, hogy a Facebook „vezető jogásza” lett volna, szerinte a kérdéseket ezért a Metánál kell feltenni, de válaszadás közben maga is elnevette magát. Majd a közmédiát vádolta cenzúrával, amely szerinte „uralja az országot”.

Emlékezetes, hogy Dávid Dórának a Tisza Párt listáján való feltűnését, illetve előkelő, második helyét többen is összefüggésbe hozták Magyar Péter követőszámához képest kezdettől fogva abnormális Facebook-interakciószámával. Mindenesetre nemrég Mark Zuckerberg maga is beismerte, hogy cenzúráztak a Facebookon a washingtoni demokraták nyomására, az pedig ténykérdés, hogy utóbbi körök – így a távozott Pressman nagykövet – a Magyar Pétert támogató influenszereket és médiumokat pénzelték hazánkban. A Tisza Párt elnöke pedig visszatérően kritizálta Orbán Viktort azért, amiért támogatta Donald Trump elnökjelöltségét.

Forrás: Magyar Nemzet / Fotók: MTI

2025. január 21. 19:13
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A rendőrség eljárást indított.
A szerelem szó szerint gyógyítja a szívet, sőt az életet is meghosszabbítja
A romantikus érzés nemcsak a léleknek jó.
Napi 22 liter tejet ivott, intenzívre került egy férfi
Hiperkalcémia lépett fel nála.
A síneken tétovázott egy sofőr, brutális rombolást végzett az érkező vonat - Videó
Egyszerűen érthetetlen, miért nem ment inkább előre az autós.
Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét Tenerifén
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike...
Féltékenysége miatt szúrt a vasvillával
Vasvillával szúrta ki a szemét párja szeretőjének egy férfi Püspökladányban. A férfi tudta, hogy az élettársa prosti...
Busszal ütközött, videón az életmentés
Áttért a szembesávba az autós és busszal ütközött csütörtök este a 17. kerületben, Budapesten. A kocsi szinte a dara...
Négyhónapos csecsemő halt meg a postán
Minden előzmény nélkül meghalt egy négy hónapos csecsemő a szigetvári postán. A gyerek a szüleivel volt a hivatalban...
Újabb nagyszabású razziát tart a rendőrség az utakon
Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik jövő hétfőn, amely elsősorban a teherkocsik és bus...
Menczer: aki beengedi a bevándorlókat, az emberéletekkel fizet Budapest
Németországban szinte minden hónapban van terrortámadás

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.