
Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen
A 64 éves ikon a napokban meglepő dolgot tett, ugyanis összes bejegyzését letörölte az Instagramjáról, így, ha bárki ellátogat az oldalára, csupán egy üres profillal szembesül – írta meg a Metro.
Kezdetben számos híresztelés látott napvilágot, miszerint feltörték és ellopták az énekesnő közösségi oldalát, azonban erről szó sincs. Madonna ugyanis újabb nagydobásra készül, amire ezzel hívta fel követői figyelmét.

Forrás: Madonna hivatalos Instagram-oldala
A szőke popdíva idén 40. éve van a szakmában, hiszen 1983. júliusában adta ki első albumát. Ennek apropójából pedig rendkívüli visszatéréssel készül a zenei nagyvilágba.
„Újra turnézni akarok. A színpadra születtem. Ez az én világom” – mondta a hatgyermekes anyuka tavaly nyáron, amikor ő lett az első női előadó, aki az 1980-as évek óta minden évtizedben a Billboard 200 legjobb albuma között a TOP 10-ben végzett.
Madonna már számos megbeszélést folytatott az 51 éves Jamie King amerikai rendezővel a tervezett turné ötleteiről, szeretne visszatérni az alapokhoz és visszanyúlni a legnépszerűbb slágereihez, mint például a Material Girl, a Like Virgin vagy a Who's That Girl.
Címlapfotó: korábbi bejegyzés - Madonna hivatalos Instagram-oldala

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet