"Ahogyan ilyen távolságból meg tudom ítélni, csak a legmagasabb szinten lehet arról beszélni, ami a magyar labdarúgásban az elmúlt években történt mind vezetői szinten, mind a szervezettség szintjén" - nyilatkozta az MTI-nek és a Kossuth Rádiónak a klub edzőközpontjában Lőw.
Hozzátette, szerinte példaértékű, ahogyan a magyar futball és a vezetése átalakult, ahogyan a reformok megtörténtek és a sportág jelentősége még jobban nőtt az országban, amilyen stadion épült, és ahogyan azt megtöltik drukkerekkel minden mérkőzésre.
"Amit a magyar szurkolók csinálnak a Puskás Arénában, az elképesztő és nemzetközi szintű. Voltam már néhány nemzetközi meccsen életemben, edzőként lassan az ötszázadik mérkőzésem felé közeledek, tehát meg tudom ítélni" - vélekedett.
A 44 éves szakember hangsúlyozta, azt is különlegesnek tartja, amilyen hangulatot külföldön, az Európa-bajnokságokon teremtenek a magyar drukkerek. Vélekedése szerint amilyen eredményesen dolgozik a szakmai stáb és ahogyan kihozza a maximumot a válogatottból, az is nagyszerű, illetve a csapat is, amely az elmúlt esztendőkben kialakult.