Lövések és fegyveres csoportok miatt leállt a TV2 műsorának forgatása

Rendkívüli helyzet állt elő, a versenyzőket stábautó vitte tovább. A szabályoktól eltérően szállodában aludhattak a játékosok.

Drámai pillanatokat éltek át az Ázsia Expressz versenyzői, egy rendkívüli helyzet miatt ugyanis le kellett állítani a folytatást. A szabályok szerint sötétedéskor szállást kell keresniük maguknak, ez a feladat viszont Mexikóban veszélyesebb, mint a korábbi évadokban. A csapatok tehát a nap végén elindultak lakhatást találni éjszakára, de egy olyan külvárosi részre keveredtek, ahol a helyiek nem látták őket szívesen. Rasszista megjegyzéseket és fenyegetéseket kaptak, rájuk hívták a rendőrséget, egy ponton pedig a fegyveres érdekcsoportok felvonulása miatt már nem maradhattak, stábautóval szállították őket egy biztonságos helyre.

Pető Brúnó és Kremf Zozó a drámai történések után elmesélték, hogy szálláskeresés közben lövéseket is hallottak az utcán. Sőt kiderült, egy héttel korább véres leszámolás is zajlott a környéken, ahol jártak.


Szerdán az Ázsia Expressz házigazdája, Ördög Nóra a Mokkában elárulta, a korábbi évadokban is biztonsági gárda ügyelt a versenyzőkre, de ilyen rendkívüli helyzetre még nem volt példa. Mexikóban több olyan zónáról tudtak, ahová egyáltalán nem mehettek a versenyzők, azonban ez a külvárosi rész nem szerepelt közöttük.

2023. október 12. 10:14
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...