
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Teljesen mindennapi termékre vadásztak egy erdélyi banda tagjai hónapokon keresztül, az ezzel való szervezett bűnözés azonban korántsem olyan megszokott. Egy cég raktárát ostromolták időnként június és augusztus között Dés városában, a rendőrségi beszámolók szerint pedig embertelen mennyiségű vécépapírt csentek el ez idő alatt.
A zsákmány összértéke mintegy 220 ezer lej értékű, ami közel 2 millió forintnak felel meg.

Fotó: román rendőrség
Nem tudni azonban, milyen indíttatásból vágtak bele a vécépapír-bizniszbe, a lopott áru mennyiségét figyelembe véve kevésbé valószínű, hogy otthon szerették volna elhasználni a pihe-puha tekercseket, sokkal inkább feltételezhető, hogy túl akartak adni rajta.
A hatóságok kedden csaptak le a bandára, négy tagját pedig őrizetbe vették – számolt be a Főtér.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen