
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
L.L. Junior úgy döntött, 5 év múlva felhagy az énekléssel, addig azonban élő zenekarral és profi táncosokkal koncertezik. Úgy véli, ez méltó befejezése karrierjének, mely idén már 30 éve tart.
Idővel szeretnék leköszönni, hogy egy pár évet dolgozom ezzel a nagyzenekarossal és látom, hogy körülbelül meddig szeretném ezt csinálni
- jelentette ki az énekes, aki ez alatt az idő alatt számos más stílusban is szeretné még kipróbálni magát.
Dalait élete történetei ihletik, mint például a válása. Ösztönből írja a sorokat, így minden volt barátnője kapott egy dalt. Most exfeleségéhez, Körtvélyessi Kingához íródik a következő sláger.
Megéltem és megértem hozzá, hogy ezt dal formájában tudjam leírni és előadni
- mondta Junior, aki ezzel a módszerrel dolgozza fel szakításait.
Kiemelte, hogy nem a pénz motiválja, hanem az önmegvalósítás.
Ezt a szemléletet gyermekeinek is szeretné átadni, ugyanakkor óvja őket attól az életmódtól, amit képvisel. Nem erőlteti rá a rap-et a fiára, sőt.
Lacika foci- és karate edzésekre jár, emellett érdekli a YouTube világa.
Számára az a fontos, hogy Lili és ő is boldogok legyenek, édesanyjukkal pedig jól kijöjjenek.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint