
Meghalt Chuck Norris
Az év méltó zárásaként, ünnepelve a magyar ökölvívás százéves történelmét, kiemelkedő hazai sporteseménynek lehetünk tanúi: 2023. december 13-16. között, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezik a Centenáriumi Felnőtt Országos Bajnokságot. A centenáriumi eseményre készülő Magyar Ökölvívó Szakszövetség és HELL ENERGY emlékezetes módon kívánja megünnepelni a sportág kimagasló történetét, látványos és izgalmas versengéssel. A négynapos viadal során 25 új bajnokot avatnak, az esemény pedig minden eddiginél színvonalasabbnak ígérkezik, hiszen a múltbéli magyar bajnokok is visszatérnek majd a szorítóhoz.
A versenyen 25 aranyérmet osztanak ki, tizenkettőt a hölgyek, tizenhármat az urak között. A lányok 48 kilótól 81 kilóig, míg a férfiak 48 kilótól 92 kilóig mérik össze az erejüket. A rengeteg izgalmat ígérő Centenáriumi Felnőtt Országos Bajnokság nem csupán a sportág kiemelkedő eseménye lesz, hanem egyben felkészülési lehetőség is a következő esztendőre. A versenyt követően, 2024. február 29-től március 12-ig egy újabb olimpiai kvalifikációs eseményt rendeznek Busto Arsizióban, Észak-Olaszországban. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és a HELL ENERGY elkötelezett abban, hogy a sportágat magas szinten képviselje és a magyar ökölvívókat a nemzetközi porondon is sikerre vezesse.
A HELL ENERGY elkötelezettsége a boksz mellett nem újkeletű: partnere a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek, és pártfogója a szikszói boksz egyesületnek, amely azóta viseli a HELL Fight Club nevet, amióta 5 éve a szintén szikszói érdekeltségű vállalat felkarolta. A HELL ENERGY támogatásával, az elért eredmények alapján a HELL Fight Club Magyarország top ökölvívó egyesületei közé küzdötte fel magát az elmúlt években. Az eddigi eredményeken felül a vállalat elhivatottságát és rajongását a sportág iránt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy idén év végén a zászlóshajóként ismert termékét, a HELL Classic-ot „Boxing Maniac” köntösbe bújtatja. Limitált szériás italukkal a hazai ökölvívás nagy alakjai és emlékezetes sikereik iránt tanúsított tiszteletüket fejezik ki, és a sportág további népszerűsítéséért küzdenek.
A 100. Magyar Ökölvívó Bajnokság selejtezőit december 13-án rendezik, a negyeddöntők 14-én, az elődöntők 15-én, míg a döntők 16-án lesznek.
Címlapfotó: HELL ENERGY hivatalos Facebook-oldala

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?