
Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével
Gáspár Győző előszeretettel oszt meg a követőivel aktuális, de akár régebbi képeket is magáról, illetve családtagjairól. Úgy tűnik, a showman ismét felcsapta az albumot, és ezúttal feleségéről potyogtak ki ritkán látott dögös fotók – osztotta meg pénteken egy 24 óráig megtekinthető Instagram-bejegyzésében.

Bea asszony semmiképp sem nevezhető magamutogató hírességnek, nagyon ritkán vállal fotózásokat, meztelenül pedig még soha nem volt hajlandó kamera elé állni.

2005-ben azonban igent mondott egy férfimagazin megkeresésére, és bikinire vetkőzve különböző sportkocsikkal pózolt.

Néhány évvel később aztán egy jóval nevesebb férfiaknak szóló újság is szerette volna, ha az ő lapjaikon dobja le a textilt Gáspár Győző felesége. Ajánlatot is tettek, ám Bea végül elutasította azt.

Fotók: Gáspár Győző/Instagram / A címlapfotó illusztráció

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról