
Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon
Leslie Mandoki, Kossuth-díjas előadóművész, producer a szerda reggeli Mokka vendége volt, ahová németországi stúdiójából jelentkezett be.
A zenészlegenda az 1956-os forradalomról beszélgetett a műsorvezetőkkel, élete ugyanis több szállal kötődik a szabadságharchoz.
Édesapám igazi pesti srác volt, harcolt az utcán géppisztollyal, amit tulajdonképpen felvett egy, a mi lakásunkban, konyhánkban meghalt, az oroszok által megölt diáktól és aztán Molotov-koktélokkal szórták az orosz tankokat
- mesélte az énekes, majd hozzátette, a tejes üveg volt a taktikájuk, ugyanis azt nem ismerték az oroszok, így megálltak, kinyitották és felrobbant.
Ekkor Leslie csupán 3-4 éves volt, ám később, édesapja halálos ágyánál megkérdezte tőle, hogy hogyan élte meg azt az időszakot és hogyan dolgozta fel a történéseket.
Fiam az a szabadságért volt, a magyar szabadságért, a te és az öcséd jövőjéért
- emlékezett vissza a szavaira.
Éppen ezért készítette el 8 évvel ezelőtt a filmjét, hogy a mai generációk láthassák és érezzék, hogy akkoriban a 17-18 évesek fegyvert vettek a kezükbe és harcoltak a hazájukért.
A Mandoki Soulmates frontembere azt is hangsúlyozta, hogy ’89 nem lehetett volna ’56 nélkül.
’89-cel visszaadtuk azt a szabadságot Európának, amit megérdemel
- jelentette ki, majd áttért az ehhez kapcsolódó, új albumára, a Memory of our Future-re.
Egy nehéz album, egy fajsúlyos album, ugyanis arról beszél, hogy az unokáink hogyan fognak visszanézni ránk, mint ahogy most mi nézünk az édesapáinkra és nagyapáinkra ’56-tal kapcsolatosan. Hogy megtesszük-e azt ma, amit ’56-ban megtettek ők a szabadságért
- mondta Leslie.
Fontos dolognak tartja, hogy Európában hidakat építsünk, "még ott is, ahol a hídpilléreket a gyűlölet, a viszály elmosta".
A zene a legnagyobb összekötő erő. Mi legyünk a híd, mi legyünk a fáklya az alagút végében. Ez a mi feladatunk, amikor ilyen vészterhes időket élünk és háború van a szomszédban, akkor mutassuk az utat a béke, az összetartás, a szabadság, az emberség és az együttérzés felé
- fogalmazott a Kossuth-díjas előadóművész, aki ilyenkor azzal emlékezik, hogy kollégáival együtt megnézi a Szabadságvágy című filmjét és mesél nekik az akkori eseményekről. Gyermekeivel pedig a nagyapák emlékeit őrzik.
Kapcsolódó tartalmak:
A Mandoki Soulmates legújabb albuma már hónapok óta a slágerlisták élvonalában
Mi a kapcsolat a Mandoki Soulmates új sikerlemeze és az 1956-os forradalom között?

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben