
"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt
Leslie Mandoki 31 évvel ezelőtt történelmet írt, amikor összehozta a világ jazz és rock nagyjait, - hogy közösen zenéljenek - és megszületett a Mandoki Soulmates projekt. A banda tagjai azóta több mint 35 Grammy-díjat, számtalan koncertet, valamint arany- és platinalemezt tudhatnak maguk mögött.
Leslie amellett, hogy számos nemzetközi díjat és kitüntetést zsebelt be az évek során, munkásságát Magyarországon 2012-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban Fonogram életműdíjjal, idén pedig Kossuth-díj ismerték el. A világhírű művész továbbá olyat ért el, amit eddig csak nagyon kevesen, ugyanis zenéit 40 országban hallgatják.
A sikeres művész szeptemberben a FUNKE Mediengruppe által 7. alkalommal megrendezett Medien-Q-n is részt vett, amelyen Julia Becker, Olaf Scholz, Jörg Quoos, valamint Hermann Bühlbecker társaságát élvezte.
Emellett a Mandoki Soulmates legújabb albuma hónapokig a slágerlisták élén állt, A Memory Of Our Future október közepén a 6. helyet foglalta el, ezzel igazolva, hogy nem csak egy pop kiadvány képes komoly eredményeket elérni Magyarországon. Ráadásul a szakma és a sajtó hazai és nemzetközi szinten egyaránt csak pozitív kritikákkal méltatta az új lemezt.
November közepén megjelent a szupercsapat filmszerű zenei videója is, amely a The Wanderer című dalhoz készült és A Memory Of Our Future albumot hirdeti.
Leslie zenei pályája azonban most újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen az a megtiszteltetés érte, hogy a New York-i Time Squaren egy órában nyolcszor játsszák a zenéjét, amire eddig még nem volt magyar példa. Erről egy posztot is közzétett Facebook-oldalán.
Kapcsolódó tartalom:

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal

Kísérteties hasonlóság: Lajos herceg fotója felkavarta a rajongókat