
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A Budapesti Autósok Közösségének vasárnapi felvételén látható, ahogy több kocsi is vesztegel a dugóban Dunakeszin.
Egy Opel Astra sofőrje közben ügyet sem vetett a közlekedési kultúrára, a szembesávban kezdte előzni a feltorlódott, araszoló sort. Az autóssal szemből érkezőknek meg kellett állniuk, hogy elkerüljenek egy csúnya frontális ütközést.
A kocsinak azonban nem volt elég helye, hogy visszasoroljon, így egyszerűen fogta, és meghúzta a kamerás autót, amelynek az ütközéstől összetört a bal eleje, a lökhárítója és a fényszórója. A tettes ezután egyszerűen lelépett.
Később visszatért az események színhelyére, de elmondta, nem szeretné, ha bevonnák a rendőrséget. Mikor a károsult közölte, hogy már kihívta őket, ismét kereket oldott.
A hatóságok több bejelentést is kaptak, hogy az Opel Astra életveszélyes mutatványokkal, nagy sebességgel előzi az álló kocsisort. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád